Iskolai élet
Az iskola bizony nem Eldorádó többé, sőt a kisdedóvó sem czukros kása-hegy, ugy megrendszabályoztunk mindent, hogy maholnap ismét ... előnyt kell adnunk a magánnevelésnek a nyilvános felett.
De hát a §§-ok ennek az okai? Nem biz az; valljuk be őszintén, hogy bennünk, tanitókban kevés az élet, megtaplósodtunk s ha nem üzünk is mesterséget, mint elődeink, mesterséget csinálunk magából a tanitói hivatásból. Mai napság legfontosabb taneszköz a csengetyü, melynek legalább kimenőre pontosan engedelmeskedünk. A gyermek jön, s megy, de az iskolában töltött időkről kedves emlékei aligha maradnak.
Én nem mondom, hogy ez valaha máskép volt, s a régi jó idők izléstelen felhordásával semmi kedvem vádolni a mostaniakat. Egyszerüen megjegyzem, hogy az egyoldalú értelmi művelés rideggé teszi az élet tavaszát, a gyermeki kort. Annyira az értelem befolyása alatt áll egész iskolaügyünk, hogy még a képzés érzelmi mozzanatai is csupa léleknélküli formák közt mozognak.
Ugyan lehetne-e frissebb vért önteni az erekbe, lehetne-e melegebbé, üdébbé tenni az iskolai életet?
Az iskola, az apró emberek társadalma egy kis liliputi ország, melyben a tanitó viszi Gulliver szerepét; ugyan nem volna-e jó, ha a tanitó éppen mint Gulliver, vagy a Józsika Bájvirág-ja lassanként gyermek lenne a gyermekek közt s az éltető szeretet melegével "rózsákkal hintené be a nyirfa-vessző helyett az iskolát".
Sok eszköz van a kezünkben falun úgy mint városon.
Ilyen eszközök először is a játékok. A régiek közügygyé tették a játékot s az angol iskoláknál a játékban való ügyesség egyforma fontosságú a tanitási tárgyakban nyert kitünő osztályzattal. Mennyi szép társasjátékunk él kivált a falusi gyermekvilágban! Bizony ezeket jó lenne nevelési szempontból értékesíteni. Kár, hogy az összegyüjtésükkel még mindig késünk. Ily eszközök továbbá a kirándulások s esetleg a hosszasabb utazások. Ma ugy áll a szemléltetés ügye, hogy az iskolai gyüjteményekkel jóravaló tanitó csak akkor elégszik meg, ha fizikai akadályok gátolják, hogy a mit szemléltetni akar, ott keresse, a hol az él, növekszik, működik stb. Ma már nem a képmást hanem az élő természetet óhajtjuk látni, ez pedig csak ugy lehetséges, ha Mohamed megy a hegyhez, mert a hegy nem megy. De a földrajz, történelem stb. sok esetben épp oly szemléltetést kiván, mint a természeti tudományok. És a népélet, a falu, város stb. ismét csak ugy szemlélhetők, ha növendékeinkkel kirándulunk, vagy utazunk. Az iskolai élet emelésére szolgál még a közös munka. Kisebb helyeken a kertben, nagyobb helyeken a munkateremben. Ugyan miért ne lehetne ily munkaterem p.o. a pesti iskoláknál? S miért ne lehetne az ily teremben a papirragasztó, vagy agyag, vagy másnemű munkákkal kellemes közös foglalkozásban tölteni egy pár órát? Más eszközök lehetnének még a közös ájtatásosságok. Egy szép gyermeki imádság, egy szivhez szóló együttes ének azt hiszem kedves lenne a gyermekek előtt. Az angol mintára behozott ker. vasárnapi iskolák legalább ezt bizonyitják. Az ünnepélyességek is ide tartoznak. Nagy nemzeti tettek emléknapjai, Ő felsége a király személyéhez füződő ünnepnapok stb. Ezek mind alkalmak lehetnének arra, hogy a sziv is nyerjen valamit s a lelkesülés szent tüze ébresztessék. Végre idevalók még a közös jótékonyságok. Én egy alkalommal pár krajczárt adtam a kis fiamnak s figyelmeztettem egy utunkba eső szegény emberre. A szegény ember megcsókolta az adakozó kis fiu kezét s az a szeme fehéréig elpirulva bujt hozzám, s annyira megilletődött, hogy azóta, ha szegényt lát, legnagyobb öröme segiteni rajta. Vajjon nem lehetne felhasználnunk a jótékonyság eszméjét is az iskolai élet kedvesebbé tételére? Vajjon czélok kitüzése, egymáson való segités által vagy más alakban nem lehetne-e a gyermeklelkének már itt irányt adni?
Ide sorozhatnók még azokat a különféle foglalkozásokat, melyekről már egyszer-másszor annyit beszéltünk. P.o. a tanitó felhasználhatná segédkezésekre a gyermekeket a méhesben, gyüjtethetne velök gyógyfüveket, állíttathatna össze különböző, de az ő értelmi szinvonalukat felül nem múló gyüjteményeket stb., sőt ide sorozhatnók magát a takarékpénztárt is. Helyesen vezetve ez is egyik eszköz arra, hogy a mi kis társaságunk életképessé váljék.
Minden nagyobb igény nélkül, pusztán eszmeébresztésül vetem e sorokat papirra. Elismerem, hogy mindez csak az iskolai nevelés kitüzött czéljának koczkáztatása nélkül történhetik, de azt is állitom, hogy ez eszközök nem is koczkáztatják, hanem elősegitik az értelmi kiképződést. Elismerem, hogy ehhez idő kell, sőt az ajánlott eszközök legtöbbjéhez hely, nagyobb hely kell, mint a milyennel mai iskoláink el vannak látva. Főleg pedig ember kell hozzá, a ki ez eszközöket valódi értékük szerint ismerje s fel tudja használni. Irhatnánk mindegyik ajánlott eszközről könyveket, az én czélom azonban csak az volt, hogy a kérdést megpenditsem, s aztán bizzam a többit olvasóimra, hátha egyiknél egy, másiknál más ébresztene egy kis gondolkozást és talán kedvet a kivitel megkisértésére.
Az iskolai élet üdébbé, kedvesebbé tétele visszaadná az ifjuság himporát az arczokra, s ellene dolgozna az életuntságnak, s a gyermekeknek okot adna, hogy még öreg korukban is kellemesen emlegessék a helyet, hol gyermekségük éveit töltötték.
Kiss Áron
Néptanitók Lapja. 1884. 733-734.
